Rántott bÉKA

Főztem!

Véletlen tepsis édeskömény kolbászchips-szel

2016. október 27. 12:00 - ÍzekTrendekSzerelmek

dsc_1247.JPG

Először is szeretnék kicsit magyarázkodni a cím miatt:

Sokszor előfordul velem, hogy felületesen olvasok el egy-egy receptet, vagy túl sokat olvasgatok egymás után, és ebből születnek olykor kellemes, olykor kellemetlen balesetek. A témám ismét az édeskömény volt, hiszen ugye, nem elég, hogy bevásároltam belőle, mondván ki kell próbálni, de akkor már jó sokat is vásároltam, felkészülvén arra, hogy 1-2 adag nem úgy sikerül, ahogy az ember szeretné (szóval, hogy esetleg nem lesz ehető). :) Ez az ötletgyűjtés nem történt másképp most sem. Valamikor elalvás előtt épp a Chili & Vanilia egy édesköményes recept alternatíváját olvasgattam, majd másnap, amikor a konyhapulthoz értem megpróbáltam visszaemlékezni, hogy hogy is kellene nekiállni. Gyorsan szétnéztem otthon, hogy mi minden hiányzik a recepthez, és mit mivel tudok helyettesíteni, próbáltam elképzelni az ízeket együtt.

A kolbászchips kifejezés egyébként sült szárazkolbászt takar, csak így sokkal trendibb, és az egyik kedvenc kritikusom (CsB) is kedvére beleköthet ebbe a blogba újfenn. :) Egyszer lehet, hogy meghívom majd egy "vendégfőzésre".

 dsc_1281_edited.jpg

Hozzávalók:

2 gumó édeskömény

1 szál szárazkolbász (lehet csemege, vagy csípős is)

4 dkg vaj

2 ek cukor

1 citrom leve

1 dl alaplé

petrezselyemzöld

bors

 

1. Egy serpenyőben megpirítom a karikákra vágott kolbászt. Addig sütöm, amíg jól ki nem folyik a zsírja, majd kiszedem egy tálba pihenni. :)

2. A kisült zsírhoz hozzáadom a vajat és a cukrot, és addig kevergetem, amíg a cukorkristályok el nem tűnnek. Ekkor hozzáadom a felszeletel édesköményt (a fehér részét használom csak, és azt hosszúkás szeletekre vágom). Egy picit megforgatom, megpirítom.

3. A serpenyő tartalmát átszedem egy kisebb tepsibe, felöntöm az alaplével, sózom, borsozom, rászórom a kolbászt, petrezselmet, meglocsolom a citromlével, lefóliázom, és beteszem az előmelegített sütőmbe. 

4. Kb. 20 percig sütöm, majd fólia nélkül picit még megpirítom a tetejét. Ha az édeskömény megpuhult, kiveszem a sütőből, és megeszem. :)

 

Ui.: A kolbászból én egyébként 2 szálat sütöttem ki az elején, de arra jutottam, hogy az a mennyiség már teljesen elnyomná az édesköményt, úgyhogy a felét félretettem, ami egy újabb véletlen recept egyik fontos alkotóeleme lett. Hamarosan... #kolbászchips

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rantottbeka.blog.hu/api/trackback/id/tr4811836109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása