Anyukám nem szeret főzni.

Nem is tagadja, nem is harcol ellene, de ha teheti, elkerüli ezt a "főzés szituációt". Szerintem a családunkban ő az egyetlen, aki vígan meglenne ez a tevékenység nélkül akár élete végéig, ha úgy hozná a sors. Annak rendkívül örül, ha nagy ritkán hazamegyek, és leveszem a válláról egy hétvégi ebéd felelősségét. Olyannyira, hogy képes végigjárni az egész piacot, bevásárlóközpontot, ha kitalálom, hogy ez vagy az hiányzik a menühöz, amit kitaláltam. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy nem találja fel magát a konyhában, de nyilván más az, amikor valaki élvezettel főz, mint amikor megszokásból, vagy kötelességből.

Most, hogy ilyen csodás képet festettem a saját édesanyámról :), el kell mondanom, hogy életem egyik legmeghatározóbb receptjét tőle tanultam. Mondhatnám, hogy ez a hagyományos rakott krumpli alternatívája, vagy újragondolt változata, de az igazság az, hogy én kb. 6-7 éves koromig nem ismertem más verziót, nekem ez volt a hagyományos. A lerakott krumpli. Erről az ételről olyan sok dolog eszembejut... 

... amikor az óvodában megkérdezte egyszer valaki, hogy anyukám miket szokott főzni, akkor hirtelen csak két étel jutott eszembe. A lerakott krumpli és a rizseshús. És aztán hiába kerestem az emlékeimben mást, arra jutottam, hogy más talán nincs is nálunk. Itt mindenképpen hozzá kell tennem, hogy anyukám ennél lényegesen változatosabban főzött akkor is, de nekem ez a kettő nagyon megmaradt, és úgy éreztem, másra nincs is szükség.

... aztán jött a felismerés, hogy ezt az ételt rajtunk kívül mindenki egy tepsis sült ételként ismeri. Ugyanis nálunk a lerakott krumpli egy fazékban főzött étel. Borzasztóan kétségbeejtő volt, hogy egyeseknek úgy kellett felnőniük, hogy egy ilyen "üres" verziót ettek egész életükben. 

... majd elkezdtem főzni tanulni. Lévén, ez egy elég egyszerű egytálétel, az elsők között ezt sajátítottam el.

... és milyen jól jött, amikor már albérletben laktam. Először is nem volt drága, ami egy fontos szempont egyetemistaként. A környezetemben mindenki hitetlenkedve szemlélte először, de az első falatok után kivétel nélkül meggyőződtek arról, hogy ez egy fantasztikus dolog. Néha már úgy éreztem, hogy csak ezért barátkoznak velem néhányan. :D

Az évek során számos variációval találkoztam, majd 2014-ben a Gourmet Fesztiválon is a rakott krumpli volt a téma, gondoltam, ott találhatok vetélytársat. De a mi lerakott krumplinkban azt hiszem annyi emlék van, hogy azt nem lehet Michelin-csillagokban mérni...

Hozzávalók:

5-6 db közepes méretű krumpli

4 db tojás

1 szál kolbász

1 tk olaj

1,5 l tej

só

1. A tojásokat keményre főzöm (10-12 perc)

2. Ezzel párhuzamosan a kolbászt karikákra vágom, és az olajon kicsit megpirítom, hogy kifolyjon a zsír belőle. A krumplit megpucolom, szeletekre vágom, és hozzáadom a pirított kolbászhoz. Az egészet megkeverem, megforgatom, majd felöntöm a tejjel.

3. Ha kész a tojás, felszeletelem, és a többihez adom. Sózom, és az egészet addig főzöm, amíg a krumpli puha nem lesz.

Ui.: És persze próbálgattam én is finomhangolni a receptet, de mindig arra jutottam, hogy ez úgy jó, ahogy van. És az sem baj, ha kicsit szétfő a krumpli. :)